Megugrott az áramimport februárban

2019.04.03. 6:00
A januári áramfogyasztási csúcsok után február is kiugró értéket hozott: a hazai áramtermelés csökkenése miatt magasba szökött az áramimport aránya. A villamos energia importszaldója 36,5 százalék volt szemben az egy évvel korábbi 32,08 százalékkal.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) honlapján közzétett havi piacmonitoringja szerint februárban 36,5 százalék volt a nettó import aránya. Az elmúlt év hasonló időszakában ugyanez az érték 32,08 százalékot ért el. Az év második hónapjában Horvátország kivételével minden szomszédos országból több áram érkezett Magyarországra, mint amennyi kiment.

A magas behozatal hátterében elsősorban a hazai áramtermelés csökkenése állt. A Paksi Atomerőmű negyedik blokkja tervezett karbantartás miatt nem termelt, több földgáz- és lignitegységnél pedig nem tervezett karbantartás miatt állt a termelés, illetve más, működő kombinált ciklusú gázerőművek sem termeltek annyit, amennyire képesek. Összesen 1300 megawatt kapacitás esett ki, noha a megújuló és decentralizált áramtermelés nagyobb volt a tavaly februárinál – olvasható a MEKH összefoglalójában.

Összességében a hazai erőművek napi 3539 megawattnyi átlagos teljesítménnyel működtek februárban, tavaly ugyanebben az időszakban ez az érték még 3892 megawatt volt.