Megkezdi idei tájékoztató körútját a Paks II. kamion

2019.03.22. 7:00
Kisbéren kezdi idei országjáró körútját 2019. március 25-én a Paks II. interaktív kamion. A jármű Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megye nagyobb települései mellett nyolc nyári fesztivált keres fel idén, illetve első ízben ott lesz a Construma szakkiállításon és vásáron. A kamion által kínált lehetőségek köre tovább gazdagodott.

Megújult tartalommal kezdi meg március 25-én idei országjáró körútját a Paks II. interaktív kamion. Elsőként Kisbéren várja a látogatókat a mozgó kiállítás, amelynek idei útvonaltervében Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megye nagyobb települései, Budapest egyes kerületei mellett nyolc nyári fesztivál szerepel. Idén először ott lesz az utazó tárlat az építőipar legrangosabb és legnagyobb hazai fórumán, a Construma szakkiállításon és vásáron, amit 2019. április 3-7. között a Hungexpo Vásárközpontban rendeznek. Emellett külön meghívásnak eleget téve részt vesz egy-egy nagyobb rendezvényen, például Pakson, a Város napján, amely tavaly kiemelten sikeres volt, hiszen itt regisztrálták a kamion történetének eddigi legmagasabb napi forgalmát, több mint ezer főt.

A tavaly hatvanezer látogatót fogadó kamion kívül-belül megújult, a jármű immár akadálymentesített. Az információtárat aktualizálták, a kiállítás eszköztárát az eddig szerzett tapasztalatokat felhasználva frissítették, bővítették. A legkisebbeket új, tematikus játékok várják és újra cserélték az áramtermelő kerékpárt is, ami igen népszerű a látogatók körében. Az interaktív eszközök szöveges tartalmai – a külföldi érdeklődőkre tekintettel – már angol nyelven is elérhetőek. Egy új, negyedik interaktív tábla különböző játékokat kínál, mely révén a gyerekek, fiatalok játékos formában ismerkedhetnek az atomerőművel, a villamos energiával.

A Paks II. Atomerőmű Zrt. mobil kiállítása a legfontosabb információkat viszi házhoz az atomenergia biztonságos és környezetkímélő felhasználásáról, a Paksi Atomerőmű hazai energiatermelésben betöltött kiemelt szerepéről, illetve a két új blokk létesítéséről korszerű, interaktív tálalásban.
Azok, akik megfordulnak a kamionban, betekintést nyerhetnek a Paks II. projekt eddigi eredményeibe, tájékozódhatnak a beruházás jelentőségéről, társadalmi, gazdasági és környezeti hatásairól. A vendégek fotókat láthatnak a projekt eddigi mérföldköveiről, eseményeiről, kisfilmek révén megismerhetik többek között a 3+ generációs VVER-1200-as blokktípust, valamint virtuális sétát tehetnek egy, a Paksra tervezetthez hasonló atomerőműben.

A tervek szerint 2020-ban Pest, Somogy és Baranya megyébe látogat az interaktív kiállítás és egyebek mellett az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is fogadja majd a látogatókat.