Engedélyek birtokában indulhat a létesítés
Engedélyek birtokában indulhat a létesítés
Süli János tárca nélküli miniszter egy országgyűlési képviselői kérdésre adott válaszában hangsúlyozta: az új blokkok építése a létesítési engedély birtokában kezdődhet meg. Az építkezést kiszolgáló létesítmények kialakítása, valamint a tereprendezési munka a megszerzett építési engedélyek birtokában már ezt megelőzően elindul. A nukleáris ágazatot olyan szigorú előírások jellemzik, amelyek mellett az atomerőmű telephelyén még egy kerékpártároló létesítése is engedélyhez kötött – fűzte hozzá.
Süli János emlékeztetett arra, hogy a létesítési engedélykérelmet a magyar nukleáris biztonsági hatóság mellett nemzetközi szakértők is vizsgálni fogják, így többszörösen biztosított, hogy a Paks II. erőmű minden követelménynek megfeleljen, és így az egyik legbiztonságosabb európai atomerőmű legyen.
A miniszter felidézte: a Paks II. projekt jelenleg több mint 320 engedéllyel rendelkezik. A projekttársaság munkaterületet biztosított a Fővállalkozó számára az első felvonulási épületek megépítésére, a szakemberek pedig ezzel párhuzamosan már a létesítési engedély iránti kérelem összeállításán dolgoznak, amely a legnagyobb és legkomplexebb engedélyezési lépés a projekt megvalósítása során. A mintegy 300 ezer oldalas dokumentáció feladata azt igazolni, hogy az új paksi blokkok biztonságosak lesznek, és megfelelnek a legkorszerűbb szigorú hazai és európai uniós követelményeknek.